Éjszaka, otthon

Kerek a Hold ma,   nem alszom éjjel, nagy lapulevél-talpakon Zámolyra szököm haza,   bogár vitorlázik el a fejem fölött   s kutya ugat. A vályúnk teli van megöregedett vízzel,   teli van árnyékommal   s az istálló,   mint egy kirámolt mauzóleum, tárva-nyitva. Ki néz itt körül éjszakánkint?     s lefekvés előtt   ki hajtja rá a kútra a deszkaajtót? Apám nehéz dunyhák alatt sorvad a házban, anyám a temetőben.   Fejénél ott az erdő,     életem minden csöndje ott van. Nagy, zajtalan ponyvákat teregetek a holdfényben szét, hátha a halála is csak tévedés volt és visszajön még az augusztusi fekete babot kicsépelni. De csak a lúd kiált föl álmában gyászos hangon, de csak egy siralomházi denevér   sodorja le a kútról   az üres bádogkannát.