Újtestámentumi sorok

Boldogok a részegek,   mert övék a tavaszi sár,   a tavaszi mocsok,   a marokkal szájba tömhető jázminlevél. Dong-bong a világegyetem   egy cserebogár szíve körül,   övék e lomha dongás   és nincs ennél siratni valóbb lárma   a kerek földön. Boldogok a részegek,   mert nekik nem kell elalvás előtt   a világszínpad füstös drámája,   a mindennapi rom,   az áldozataival eljátszogató tenger,   nem kell a bársonypárnán   virrasztó aranyérem,   elalusznak ők egyedül is a padokon,   a tegnapi sírok között. Boldogok a részegek,   lebegnek fától fáig,   májusból őszi zúzmarába   s a tömör káposztafejeket csókolgatják a lucskos kertben,   mintha elveszített családjukra   találtak volna évek után. Boldogok a részegek,   mert övék a másnap, az undorodás,   az emlékezet bagolyszemében   az a sárga örvény,   amelyből minden halálra odalátni,   szétnyitva mellükön a rongying,   mint elhalasztott kivégzésen. Boldogok a részegek,   mert övék a törvénytelen hó   mámora, a törvénytelen dacé,   az égre föltántorgó mutatóujj   baljós próféciája,   mikor a józanok keze még mozdulatlan   s a szentségtörőké is a föld felé csüng   szalmasárgán, mint az akasztottaké.