Az idegen

Valaki jön, kopogtat, szállást keres, de mint a robotember, mosolyogni is csak a kilincsre képes, a sárgán virágzó szobaantennákra. Motyogom neki: bocsásson meg, de épp halottunk van, csöndben szeretnénk vele éjszakázni, beszélni hozzá üres kenyér mellett és bor mellett, s együtt lenni azzal az erdőzajjal, amit még ő is hallott. Bólogat, de csak áll gyászom közepén idegenül, pedig ő is a Föld szülöttje.