Lámpák és öklök elé

Hogy mit kell nekünk még elviselnünk, a kiéhezett jósok sem tudják. Lehet, hogy egy napon már senki se marad a közelünkben, csak a bőröndjeink, csak a hajszálaink, csak bevetetlen ágyunk a napsütésben.   A könyveink nagyon okosak lesznek, mint a sértetlenül kihantolt sírleletek. Írva áll bennük a jóváhagyatlan élet eposza: a pünkösdi seregszemlék napiparancsa vérbetűkkel,   az esők verse,   az emberárulás verse,   a versben megromlott világ verse, de mindez oly túlvilágian messzi lesz már, mintha egy hangyát néznénk a szakadékban.   Lehet, hogy nyár lesz,   lehet, hogy dohánysárga ősz,   gesztenye kopog a padra s a szomszéd házból   egy megőszült háború zokog föl női hangon   s egyszerre, mint a fantom-fájdalom,   sajogni kezd az életünk hiánya,   a szerelem, mint a lefűrészelt jobb láb   s elmennénk már egy kihallgatásra is boldogan,   lámpák és öklök elé.