A régi szerető búcsúztatása

Giliszták s lucskos favirágok a kövezeten. Tavasz szeplői: tócsák – Ma árverezik el szemedet, szádból a cseresznyeízt, derekadról a szoknyát. Ma ütnek rá a döndülő gongra s fekete tölcséren át ma csattan föl a hang: Üzlet a húsra! a húsodra!   Senki többet?      Üzlet a húszesztendős tűzre!   Türelmetlen ágyékod már billen is át a láthatáron s magnézium-égen utolsót villámlik még a hajtűd és kihuny. A testedre írt versek is kihunynak, a tavasz kézírása körbejárható csípődről. S az édes bűnt, amit velem is annyiszor megosztottál már hajtja, már hajtja, tereli maga előtt egy paradicsomi futózápor. Fölvirágzott, nyugati kocsik visznek lágy Európa fekhelye felé. Orrfacsaró szerelemszagban búcsúztatnak a habos utcák, a Halászbástya fakó csipkéi búcsúztatnak. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Integetek, mért is ne integetnék – –