Betegágyon

Itt marad ma is a kéz, a láb, a kizökkent gerinc, idenyomorodva az ágyra, mintha ismeretlen tettesek baltát vágtak volna két csigolyám közé – A havas kórháztető csatornájába belefagyva itt marad minden pillantásom, ingem, cipőm morfiumos mámorban itt marad, de lélegzetem a korareggeli rigókkal megszökik – Madár-postakocsi száguld vele a zúzos erdőn, madár-postakocsi, falut és várost kikerülve – Hihetem magam sóhajnak újra, testetlen hangnak, szónak, a tűz leheletének, alattam kút és kereszt, keresztút, vaddisznónyom, nyári szerelmeim eltetvesedett fekhelyei s föntről, északról Van Gogh tűzvészben álló arca bámul, eszelős, zöld szemén át egy hópehely keres utat, húzok utána, mintha a Föld téli képzelete szöktetne magam elől, röntgen-kék derengésen át, messzire, ahol a test már nem emlékezik önmagára, fájdalmait elunva világszerelemre vágyik, havazó, fojtott őrületre s ha kiált végül, vadludak hangján kiált.