Trágárság és ibolyatűz

Most, most, amikor már lemondtak rólad, amikor már távozásodat is megszerették s dülöngélni látnak az esők mögött, most, most, amikor már üresnek látszik mellkasod, mint faluszéli ház, honnét az élők sorra kihaltak, a sárban körös-körül tyúklábak emléke s az égen sasoké, most, most, amikor a kétségbeesett bűnözők helyett simára lenyalt bűnözők kerülgetnek s a kerti ünnepélyek elpuhult szavaival szólnak hozzád, most, most, amikor meghalni már magad helyett is nehéz lenne, odacsapódhatnál újra a bátor őrültekhez, akik bokrokat, nőket szájon csókolnak váratlanul, csak mert tavasz van, csak mert a méhek aranykort ígérnek a fakó testnek s feszeng valami baljós kihívás a földben, trágárság s ibolyatűz a szemközti szemekben.