A csongrádi Tisza-parton

Választott hazám ez a nyár, ez a homok-ágyékú Tisza-part, romló testemmel kifekszem ide mellé. A sirálylaktanyák felől lecsupaszított kiáltásokat hallani. Halak s koravén rákok iszkolnak fedezékbe. Boldog vagyok, mert itt semmi se halhatatlan, félelem és derű együtt tenyészik még a bokrok alján – iszap vagyok és víz vagyok, eltűnt vadállatok maradék csírasejtje, ha írnom kell, hát a vízre írok, fuldokló falevélre – szobra, utcája itt csak a bálványként fehérlő madárcsontváznak van s ünnepe is csak a párzó csigáknak, emlékeiktől zöldül tovább a fű s gomolyognak felém a hársak. Fekszem, tisztulok. Dobog a földidő alattam, az ős nász moraja dobog föl újra – nyárfa-pöhöly pilléz a sebes vízre, mintha egy medve-isten szőre hullna.