Rejtett önarckép

Cigánynak néztek? Rájuk hagytam. Kunnak? spanyolnak? kistatárnak? Metszett szemmel csak mosolyogtam: röpdösött bennem egy madárhad. Mert szárny is voltam és az ég is, arcomon túli arc a kékben; öklöm a Holdban: görcsös fétis, dúlt néger-isten a mesékben. Amit megéltem: az voltam én, naponkint más jaj, más öröm, a halál közelében nagy szél, nyársuhanás és hóözön, kihantolt hadseregek csontja ott, ahol a kamillás rétek emlékezve és undorodva ágyús telekbe visszanéznek. Bakonyerdő a vállaimnál, Prága és Varsó homlokfénye, ezeresztendős eső sétál elém egy májusvégi éjben s elázok benne, csontig ázok, borzas pünkösdirózsás férfi, vándor-arcom a másnapi szél napos égboltra kicseréli.