Elidőzni az időben is
Gyorsabban múlik a nap, mint ahogy élek, |
nincs időm megszeretni a korai levélcsörgést, |
az égbehúzódó jegenyéket a házam előtt, |
a tetőn ácsorgó galambokat – |
Hajnalok rabolnak el a hajnaloktól, |
s a frissen ledarált kávéban is mindig csak a |
tegnapi országok illatoznak. |
Nyár van, gyűlik a méz erdőkben, |
számat és szememet odavárnák, |
de az égen röpülő madár-koporsók után |
én csak most érek ide nagymessziről |
a behavazott koszorúkkal. |
Ordítsátok: időt! időt! Talán a hangotok |
lecsap rám s elmúlásra féltékeny Othello, fölocsúdok, |
mert én még könyveket akarok teleírni lassú esőkkel, |
ballagni ráérősen a városokban hídtól hídig, |
kékben, sárgában, vörösben, |
a képeslapok meztelen nőit szép sorban elszeretni |
s elidőzni az időben is, mint aki |
tükörképét nézi a vízben. |
|
|