Elidőzni az időben is

Gyorsabban múlik a nap, mint ahogy élek,
nincs időm megszeretni a korai levélcsörgést,
az égbehúzódó jegenyéket a házam előtt,
a tetőn ácsorgó galambokat –
Hajnalok rabolnak el a hajnaloktól,
szemek szemektől
s a frissen ledarált kávéban is mindig csak a
tegnapi országok illatoznak.
Nyár van, gyűlik a méz erdőkben,
kaptárakban,
számat és szememet odavárnák,
de az égen röpülő madár-koporsók után
én csak most érek ide nagymessziről
a behavazott koszorúkkal.
Ordítsátok: időt! időt! Talán a hangotok
lecsap rám s elmúlásra féltékeny Othello, fölocsúdok,
mert én még könyveket akarok teleírni lassú esőkkel,
erdőket paráznasággal,
ballagni ráérősen a városokban hídtól hídig,
kékben, sárgában, vörösben,
a képeslapok meztelen nőit szép sorban elszeretni
a dologtalan kéjencektől
s elidőzni az időben is, mint aki
tükörképét nézi a vízben.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]