Várjuk meg, amíg este lesz
| Ne szeressük még egymást, túl korán van, |
| csuromvizes az utcakő, a fák csipásak |
| s az éjjel elhullott lomb-dögöket se hordatta még el a város – |
| A szembejövők kabátgallérja csupa nyirok, |
| dől belőlük a fáradt gőz, |
| mint az úttest alatti csatornákból. |
|
| Ne szeressük még egymást, túl korán van, |
| fészkükből kivert gyerekek sírják tele |
| fagyoskodó kis álmok kucorodnak. |
|
| Nézem a leheletedet: foszladozó brüsszeli csipke, |
| nézem a szálkás tornyokat: körülszíjazott isten-árnyak |
| s ha szólnék hozzád: megírhatatlan versbe kezdenék. |
|
| Ne szeressük még egymást, túl korán van, |
| nem hallgattuk még meg a nap várandós híreit sem, |
| zöldség és vérszag úszkál körülötted |
| vásárcsarnoki lomhasággal, |
| s mintha a baltával kettéhasított országok csonkja mellől is |
| a te hangodon jajveszékelne valaki – |
|
| várjuk meg, amíg este lesz. |
|
|
|