Tavaszodó
| Állj félre, házfal, kőerdő, téglaerdő, |
| gyámoltalanul föláll, megindul s ragyogni akar a fű, |
| a gőgös robotember is utat enged a csodának: |
| a huzalok, a pántok, az elfojtott |
| tüzek csatjait félrerúgja |
| s a tavalyi hantokra, mint korhadt mikulásarcokra rálép – |
| korán meszesedő csontomat én is, |
| fájjon a földnek, ha akar, |
| az orgonásdomb dereka fájjon, |
| a kiképzett reménytelenség téli szálláshelyéről szótlanul |
| így ünneplem életem újdonságát magam előtt, |
| napozó vércseppeket látok egy sirály csőrén, |
| napozó bogarakat az első keresztútnál. |
|
|