Azok a fölmagasztalt egyszeműek
| Azok a fölmagasztalt egyszeműek, |
| azok a mindig egytestben élő, hajas szobrok, |
| azok a márvány- és téglanyakúak csak néznek engem, |
| csontjuk északi oldala, mint az erdő fáié, mohás – |
| mozdulatlanok, tehát megítélnek, |
| mozdulatlanok, tehát sziszegve kérdezik: hová? |
| az aládúcolt egekig: miért? |
| mintha elmozdulásaim fájdalmát irigyelnék, |
| eső-arcomat, lomb-arcomat, a tél |
| csempe-fényében velem-nyilaló sirályt, |
| álombeli sétáimat végig a befagyott Dunán: |
| e fölhangosodó kórházfolyosón |
| s halott barátaimból élőkbe költöző szemeimet. |
|
|