Karácsonytól karácsonyig

Túl rajtad, kezed árkain, túl a sötétbe vesző esztendőkön még élek s karácsonytól karácsonyig várom: nézzen be hozzám valaki, valaki, aki te lehetnél, valaki, aki már nem lehetsz, valaki, aki csípővel pörölne csípőd ellen, félig szerető, félig bolygó, félig anyától ellökött, de a küszöbömre lefekvő sugár napestig áthágatlan, aludttej, újság s megvörösödött párizsi az asztalon, mint a napokig ágyban fekvő albérlőknél s a könnyelműen elhullatott hajszálakkal is már csak egy kötéltáncos rigó egyensúlyoz, két lélegzetem között megáll, egyetlen idegszálamon megáll, de csak mulattató, fekete szárnyas ő is, mulattató, mert utánad zuhan, így hát beszélek inkább éjféli szobraimmal, cseresznyefa-tuskó székemmel éjszakánként, hogy ami elmondhatatlan volt a száddal és a számmal, ne maradjon a csontom üledéke s a másnapi villanyfény némának ne találjon.