A kinagyított szem rései

(Így van ez, így büntet a múlt idő is.) Hiába gyorsulok föl, mellemben a láthatatlan légcsavarral, hiába eszem kapkodva jéghideg sültet s hajszolom veséimet is: e halálra edzett versenylovakat és vállam szomszédságából is hiába irányítok felségjeles lepkét a Holdra: a kinagyított szem résein át rendíthetetlen bölcsőkre látok, tegnapi szántások haját fújja számba a szél s két szó között egy istenfej recseg. És rongyaim, gyászos rongyaim! (Így van ez, így büntet a múlt idő is.) Minél föntebbre: annál inkább a tetves por alá, minél távolabbra: annál inkább a vérző somokhoz közel. A bedőlt ólak kigazosodott múzeumára celofán-szárnyú angyal száll haza velem, tejet és kenyeret kíván, lassú és örök éneket, a kútból visszhangot, a számból fogat és vért, a halálból halált. (Így van ez, így, büntet a múlt idő is.)