Önarcképek, hajdan-időmből

Szökésem, első futásom, sáron át, tüskeboronákon, fölindulásom, tatáros mákdúlásom, kaszabolásom, vérem egy fejszenyélen, egy szalmaszálon, sebeim, égő sebeim: vörös bányadomb-sebek a világon – kiszolgáltatott vagyok, mint aki szeret, mint aki játszik s ti mégis megvertek, ha játszom – szökésem, első futásom, sáron át, tüskeboronákon – – * Sárga nap, sárga, sárga, akáckarók a nyár húsába, vonyogó-döfés a kazal szívébe, sárga kazalvér a tyúkok fejére – sárga nap, sárga, sárga, vadméhek után dobott pányva, suhogás, isten-sóhaj, semmi, látom a szemem fényesedni – – * Ha nyár van, azt hiszem, mindig nyár lesz, ha tél van, azt hiszem, mindig tél lesz, a völgyek jászolában jézuska-hó lesz s a szőlőhegyről jön majd Heródes – – * Fehér nap, fehér, csontfehér, körömágyamra hull a dér, szalmabarlangban melegednék, tücskökre új nyarat lehelnék – – * Új nyár, július, éget a kő, éget a hegy, lepkékkel iszom a folyóból, sás vagyok s madárban gyerek, egy harapás a zöld szilvába, talált fácántoll, favödör, leránt a kút és földob újra, ég és víz bennem tündököl – – * Kié a ház, kié a kút? kié a rengő hasú lúd? azé, ki nyerni tud – Kié a kés, a kulcs, a szó, kié a bál, ha véresen, szoknya-szárnyon hegyeken túlra száll? azé, ki ölni tud – * Nekem elég egy kő, ha elhajíthatom, egy folyó, ha elálmosodik tőlem, hátára esett szarvasbogár az erdő, kapálódzik a levegőben – egy madár kihűlt helye is elég, világ hiánya sátoroz oda csöndben – ha haza hívtok, ellakom szátok előtt a legkisebb mosoly-gödörben – – * szökésem, első futásom, sáron át, tüskeboronákon.