Könnyű zene

M. J.-nak Mit fecseg ez a túltáplált zene? ez a vödörbe zuhogó vízesés-zene? ez az üvegszilánkból fölvert üveghab-zene? Sose pihen meg, sose fárad, földi selymeken korcsolyázik – Mondhatnám neked: szép este van, szokatlan, lendületes ősz, világbankok szemetjét söpri a szél a Dunába, hát fésülj ki a hajadból minden varjút, de csak dohogok, sötétülök s viszketve viselem bőrömet, mintha zsákot: a tornyos házakból is ez szüremlik, a hídról, a hidak alól, az éjszaka pudvás szekrényeiből, ez a locsogás, ez a tajték nyálán széjjelfröccsenő zene, ez a vidám erőszak, ez a világjáró hattyúk örömindulója – – menjünk csak, gyere, bezárulók, csöndet akar velünk a föld, ütések kemény visszhangját a kő, lángpattogás zaját a dohány-száraz égbolt, s amit a csont akart, mikor csikorogva talpra állt.