Vers a szőlőhegyi házból

Eljön ide a vadrigó, a nyílhegy-csőrű seregély záporozva, bojár pompában a gutaütéses dongó, a délelőtti tűz, a délutáni méz s lentről a forrásvíz zaja, mintha könnyűlovasság közeledne. * Itt ébredek, magamra itt virradok, a szőlőlevelek alól messze látni. Fölijed a zöld, fölijed a pince-fehér, a vesszők vörhenye, megjelenik a nap minden fája s kicsontozott árnyékom közéjük ereszkedik. * Karóisten a hegyen, voltam én itt már valakid, kivándoroltam, kivándoroltam, visszatértem. Cserépkorsó-isten a pince oldalában, fejed roncsait szétdobálom, kivándorolok,   visszatérek. Benyitok egy bokorba, tüske fogad, de ismerős csákányfej alszik ott, a megrepedezett földön ismerős neveket olvasok egymás után. A csősz halott,   kutyája a mélyúton keresi   éjszakánként, a kút halott,   de lánca testemre   föltekeredik, eltékozolt életem mosódj bele a zöldbe, a kivérzett levelek sárgája alatt meghúzódj, a macskaméz barna lávájában nappali szúnyog sír, menj tovább!