Lassú félmúltban

Lassan, hogy semmi el ne törjön, lassan, hogy semmi el ne múljon, lassan, hogy állva fáradjon ki a szív. S araszolgatva csak, mint zöld hernyó-király, mint tolókocsik férgei a kihamvadt időben, a láb már az elmúlásé és már a kéz is aszalódik. Lassan, ahogy az emberből kihal a madár, városokból a város, a világ testéből a testem, lassú félmúltban, megkésett magnéziumlángban.