Vendégeim

Páskándi Gézának

Nyitva az ajtóm, lépjetek be négy égtáj menekültjei.

Ez itt a legkisebb haza: az utolsó búzaszemből kicsírázott ország.

Nektek is, nekem is maradék.

Itt fáradtságtok is hazatalál s a másutt semmitmondó nyelv

itt még a világ ura. Gyere, Örömrontó Angyal küldöttje, te

bortócsák közt száguldó motoros, a bőröd benzinszagú,

halálszagú, megérkezésed: seb s üszkösödés ellen kiáltó

száj is. A Kárpátok keménygallérját gombold ki nyakad

körül.

S te Apa s te Apának Fia, gyertek ti is!

véső-karúak, koronás gyökerek szobrászai,

a házam teli tuskókkal, kezetek hiányával.

Az ideiglenes szállások küszöbére odaszögezve a nyár,

mint a tűzvész. Utolsó esély napszámosai át a tűzön! a

keresztbefekvő Isten testén át, ahogy lehet! Látnunk kell

egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk egymást, hogy

hallhatók.