Zúzmara-koszorút a sírra
Visky Árpádnak
|
Eljött az emlékezés ideje és mi emlékezünk. |
Zúzmara-koszorúkat rakunk illendően egy sírra: a |
behavazott ország szemérmes ajándékát. Mert el kell |
hitetni a világgal s magunkkal is, hogy értünk |
a kegyelethez, a gyertyagyújtáshoz, a föltámasztás |
|
Higgyük és hitessük is el, de közben jól vigyázzunk, |
be ne következzék a csoda, mert akinek az emlékét |
most megudvaroljuk: a legveszedelmesebb fajtájú |
|
Közönséges nevén Ady Endre, |
|
Hitetőbb nevén: Isten Szörnyetege, Tűzcsiholó, |
|
Halál-Úr jó szomszédja, száz-iramú, pompás magyar, |
ki fölnyomulva minden halottak élére, földrengéses |
virágot tűzött a kalapja mellé, mint a vőlegények. |
Puha macskatalp-sarukba, emlékezők! |
vatta-csizmákba, mocsár-papucsba! Mert a legzsengébb |
sarokvas csikordulására is magához térhet és vége |
zavartalan ünnepeinknek, a futóhomok-szavak |
diadalútjának. A zeneakadémiák tapétás falát |
koporsó-rakéta üti át és vége a dísz-helyeknek s a |
páholyok lehullnak, mint korhadt varjúfészkek. Vége |
kicsinyes szerelmeinknek: a Léda-fátylakat lebegtető |
sóhajok visszamenekülnek a tüdőkbe. És dózsás szemek |
nézik majd újra a behavazott alföldeket, hársfasorokat, |
a behavazott nőket, a vér-szekér nyomát |
Gyémántlanak jég-Bakonyok, |
s a Balaton kazamatáiban hal-gyertyák gyúlnak ki |
egymás után. Lélegzet-visszafojtva, emlékezők! Koszorút |
a sírra, emlékezők! Vastag hófújásokat a száj elé, |
emlékezők! Majd csak túléljük ezt a gyönyörű, |
ezt a fulladásos napot is. |
|
|