Csak sehol

Se itt, se ott, se kívül, se belül, a felhők karzatán is csak könyökölve, hétfőtől keddig idegen éjszakában. Lerogynék bárhová, ha volna hely, kinyújtózásra való haza, de már a semmitmondó tájak is elúsznak, utazni vágyik a kő, a hordalék, világot látni a por s a városok rakéta-szívüket kilövik. Iramlik, ami él, sunyin, féloldalasan, látni se akar, ami lát, nem akar tanút szétfolyó éjszakájához ez a nap, ez a föld, csak útközben lenni mindig, csak sehol. Testük üregeiből kiloccsan a támadó gyönyör, mint az esővíz, szájukból a tengermélyi epe, elhagynak, kikerülnek, másnaposságukra büszkék, súlyos nekik befelé forduló szemem országlása, sánccal körülvett koponyám.