A zene szerelmes gyűlölete

Gyűlöllek zene,
vinnél a hegyre föl,
az oldalba dobott madarak útján,
ruhátlanul, merthogy a kő is az.
Te határsértő,
ezékieli vércse,
lábamba akadt fákkal,
bokámra láncolt városokkal
vinnél a tavasz tetejére,
hazák fölötti hazákba.
Orrom vére: napból lógó cérna,
szétszakadt világ férce –
vinnél a kivégzésre.
Gyűlöllek zene,
te dob-lakó,
te dob-börtönből kitörő,
istenek, vadak lélegzése,
torkomat meggyűrűző,
mosolynak is százezer éves,
csak a kimondhatatlant szereted:
a tenger sebeit,
a sár halhatatlanságát,
a világon végigguruló harmatot,
a testben csak a testtelent,
a halálban mindig más halált – –
gyűlöllek,
megfulladok.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]