Nincs már háza

Nincs már háza ennek a szerelemnek, se ajtaja, se ablaka. Lépcsőháza akár a Holdé is lehetne, karfája szél, korhadó éjszaka. Nincs már ágya se, fölmosnivaló köve, fejszéje, szeneslapátja. Függönyeit az őszi esők gyökérkeféje szétsikálta. Nincs már kertje s kertjében szilvafája, csak szélnek kitárt utcái vannak, benzingőztől bepárásodó ege s meghitt tűzfalain reklám-pókhálók árnya. Nincs már ideje, csak mulandósága, csak villamos-kísértetei az éjféli havazásban, fékcsikorgásai az átkelőhelyeken, hogy az út még egyszer szabad legyen, de most már utoljára.