Platánlevél

Ősz roncsa, platánlevél, levágott kézfej vagy, megaszalódott tenyér. Tegnap még tejért szaladó kisfiúknak integettél s ma, ébredésembe belecsörögsz. Megsárgul tőled az idő, mint eleven arc. Ki üzen veled? Mit akarsz? A szél kézfogását adnád át nekem? Nem kell senki vigasza, élem az életem. A nyár, mint hajóroncs, lassan túlpartot ér. Hajótörött vagy, platánlevél. Felhő-harmonikát szorít mellére a Nap, hiába ráncigálja, hangokat nem ad. A csöndbe majd te is beletörődsz, beleragadsz. Országok füstölögnek három égtájon is, mint fölgyújtott kerti gaz; dzsungel-halottak kézfeje zörög. Nekik se jut emlékezet, hogyan jutna neked? Más időben élünk, mi emberek, mint a Föld, más évszakokat szülünk, más részvétet, más ijedelmeket. Megsárgul tőled az arcom, platánlevél.