Ősz
| Elöntötte a víz a levegőt. |
|
| Nincs száraz hely, csak az emlékezetben, |
| csupa víz, csupa víz a világ; |
|
| Átnedvesedik csont, bőr, haj, szerelem, |
| Homlokomnak ütődik egy kő, |
| kő vagy átok? – oly puha, hogy már észre sem veszem. |
|
| Fölöttük víz, alattuk iszap. |
| a teremtés harmadik napjáig |
| lustán és öntudatlan visszasiklanak. |
|
| Talán a víz szült engem is, |
| Hordom is fázva magamban ez összezsugorodott tengert, |
| s kristállyá érett gyöngyöt. |
|
| Ősz, világeleji évszakom, |
| szétáztatod a várost, melyben élek, |
| szétáztatod, mint újságpapirost. |
| Berozsdásodik tőled a kezem. |
| Lassan már csak búcsúzni tudok: |
| szép volt a nyár, az volt az életem. |
|
|
|