Faggatódzó óda a nőkhöz
| A föld alól nézzek vissza rátok? |
| midőn kő és virág egymásnak támad |
| szétpereg a mélységek gyöngye |
| s kezem se lesz már, hogy kedvetekért összeszedje? |
|
| Agyag-homályból? Gyökér-függönyön át? |
| A földbe süllyedt tavasz templomromjai alól? |
| Lódögök s kecske-csontvázak léckerítését szétfeszítve, |
| míg kutyatej sárgul fönn s vadkapor? |
| Elmerült tank csöve lenne a távcsövem |
| s hajatok, mint gyakorlatozó vadászraj, |
| szállna fölöttem kihívó suhanással. |
|
| Hétköznapok és háborúk fenyegetnek örökké. |
| Mosolygástok az egyetlen fegyverszünet. |
| Kezetek az egyetlen házfal, amelynek nekidűlhetek: |
| süsse arcom a nap, nyárvégi önkívület. |
| Amit megérintettem eddig, el is hagytam; |
| csak ti vagytok az egyetlen gyarmat, |
| melyet naponta meghódítanék. |
| Úgy gondolok a szátokra, akár egy hajóútra: |
| alul a halálos víz, fölül az ég. |
|
|
|