Vért és virágot

Kezemtől behomályló rézkilincsek, ujjaim börtönében szorongó rögök, s te víz, ki világra jössz s meghalsz értem, emlékeztek-e rám, ha cseréppé török? S ti, szemem foglyai: erdők és madarak, együtt leszünk-e majd a semleges hazában, ott lent a földben, egy köztársaságban élve gyökérrel s fémmel, csont-soványan? S leszünk-e még, mint e jázmin tavaszban, boldog kortársai a napsütésnek s a szélnek, mely mellemre jelet éget? A vágy, hogy legyünk, támad rohamokban s testem a földön végighömpölygetné, vért és virágot gyúrva förgeteggé.