Hangulatbár
| Megcsavarodik az asztalok lába, |
| s a márványlapra-száműzött kezem |
| átborzong gyorsan látható lilába. |
|
| Repülő nem zuhant a zöldes kirakatba, |
| oroszlán sem ugat a kék függöny mögött: |
| a zongorista mégis úgy üvölt, |
| mintha üvegszilánk-örvényt |
| s elpattanó szemeket látna. |
|
| A háborút, a háborút énekli el a száj? |
| A mindig visszatérőt, a jajjal cifrázottat? |
| Billentyű-hómezőkön vonulnak a halottak, |
| tipródva, fölnyüszítve, égő tornyok iránt. |
|
| Bárnőcskék dudorásznak eközben, didadu. |
| Szódavizükbe potyog a közömbös hamu, |
| s múltjukat elgyászolja szempilla-koszorú. |
|
| Bennünk lakik a láng, mutatják magukat, |
| odabukik a század, mozdítják ölüket – |
| A hús óvóhelye elrejt majd titeket, |
| gyerünk csak sorba, gyerünk, megrendült férfiak… |
|
| Kávéslány, hozz vizet, tégy bele jeget is! |
| Facsard bele a nyári, citromzöld egeket! |
| Nekem kevés a téboly, hogy magamra találjak. |
|
| Valahol énekelnek, sugárzó erdőt járnak, |
| a földmély ajtaján két kézzel dörömbölnek; |
| valahol én is ott csavargok, ahol az iszonyattól |
| egy oldalpillantással örökre elköszönnek. |
|
|
|