Szeptemberi rézkarc

Csillagok népvándorlása az égen, itt lenn tücsökszó, búcsúzás. Arcunk földre hull szilvakéken, fűvel és éjszakával elkeveredik. Az utak most hosszabbodnak meg, most lesznek újra veszélyesek; fecske-siklású nők s szelek a pusztulást hagyják emlékbe itt. A nőnemű nyár után valami férfias jön: dombok szikár magánya, lerogyó kékség, fák romhalmai és pillantások balta-korszaka, mely mindent széthasít. Én tisztelem e romlást, rombolást, mert nem lesz soha megrendítőbb ellenfelem: átváltozásom szörnyeit mutatja; a halált, s ellentétként mindjárt a birsek dacát, a bor vad robbanásait s egy újjászülető száj nyílását, amint sebet harap a kényes napsugárra.