Házimuri

Arany-zöld bort nyakaltunk harangszájú pohárból, s éjfél felé már minden megkondult, mihez értünk: a félhomályú búra, az üvegtál, az ágyvég; s a szekrényajtó dobján végigszaladt az ujjak zápora, förgetegje. – Gyerünk, a széket szórd ki, legyen helye a táncnak; jaj, meghalnak a lányok, szoknyájuk mennybe száll majd, szeressük előbb őket. Anakreónt is hívtuk, de ő csak rádiózott és egyre sápadtabb lett.