Azon az estén

Úgy elbújtál emlékeimben, ha rád gondolok, már csak a folyót látom, bujdosó vizén kezeid árnyjátékát s madarak szárnycsapását a széles láthatáron. Az, aki voltál hat napon át, földdé, felhővé változott, egy város alkonyává, mely fölött hét torony sárga sziklája ragyog. Szoknyád a Holdig fújta föl a szél azon az estén, mikor elutaztam. Ott lobog azóta is a világosság álmain, gyűrődve, fodrosan, a legtisztább magasban.