Alkonyati várakozás
| ha elszáll egy madár előtted, besötétülsz, |
| s a nap jóíze hirtelen elmúlik. |
|
| Bealkonyul a ribizlisövény, |
| a sár az udvaron, az ól rettenet-fehér fala, |
| s az alumíniumbánya torka is, |
|
| Apám, te öregember, megint sokára érsz haza; |
| jössz a szőlőből s hozod válladon a csákányt, |
| Hasonlítasz a fákhoz, akiket nem szólít meg senki; |
|
| hajolnak ki a szakadékos partból. |
| Nem szólnék rád, ha fiatal volnál: |
| jönnél tekingetve a hegyről, mint ráérős vizek; |
| a szélnek holnapi íze volna, |
| a csákány nyele meg parázslana. |
|
| belekiabálni a Napba: ragyogó hangtölcsérbe; |
| gépekre gondolni, az agy fölhalmozott reményeire; |
| s szót érteni a földdel, mint hazavillanó fiaddal. |
|
| De már csak várni lehet rád |
| s rettegni, jaj, nehogy észrevedd: |
| a pincék oldalában itt-ott |
|
|
|