A kezem

Jobb kezemnek mindig hiányzol, ágat török vele, ha nem vagy itt, s papírszeletkék hattyúit eregetem futós vizekre. Négy kulcsom, négy sárgaréz lovacska zsebemben nyugtalan ficánkol, s pőre ujjaim megtapossa. Jobb volna élni nélküled, vörös narancs húsába forrva, s azé lenni, ki mit se sejtve kibont, hogy szomját velem oltsa. A megszokás elárul, a szerelem gonoszkodik; a napok elalusznak s jobb kezem veled álmodik: Friss hóra fektet, simogat, víz alatt öleli derekad s feketevirág-váradat körülbástyázza remegéssel. S ha belefárad ebbe is: türelmesen rázárja a szendergő ajtót s lefekszik mellém a kezem.