Ének tavaszi záporban

Ó gyors esők patája, ó sarkantyú-villám – vizek fehér lován ki jön vágtatva hozzám? Zöld lombok kapuját kitárom, bárki jön, szemem zárt ajtaját kitárom, bárki jön. A tavasz lába eltörött? A szerelem jöhet még. A szerelem sóbálvány lett? Egy jó barát jöhet még. A mennydörgésben zene zúg, minden zenében fájdalom; a szenvedés is jöhet még illatos nagypéntek-napon. Ha Napba nem repül galamb, ha nem robbanhat föl a vér, ha csak magamhoz szólhatok, mint völgybe befalazott szél, ha áhítat és őrület között a világ szétszakad, benyeli majd e szakadék elfogyatkozó árnyamat s fehér mákszirom, hold-levél pörgése tölti be helyem, s átfut majd a tavaszi zápor embertelen emlékemen.