Látok kék lámpát lengeni

Nem erdők hűvösében:   férfikarok homályában   rejtőzik Magda.   Fülében virág-függő   s derekán arany kígyó   nyújtózkodik a Holdra. Első szerelmem, hold-leány, te más egekre szálló, kigyulladt tenyerembe mernél-e még zuhanni? Tíz ujjam emlékezik, tíz körmöm fölhasad, hogy, szenvedvén, láthassam elfordult arcodat…   Vasárnap van: hallod-e,   búgnak templomi orgonák?   zsoltárt énekelsz hozzám,   zsoltárt éneklek hozzád.   Nincs pap, nincs Isten, mi vagyunk   fehér oszlopok árnyán   jelenvalók és hitvallók   szerelem áldozásán. Vasárnap van: tudod-e? nagy eső zuhog: látod-e? Villám sétál az utcán. Ha rád néz, meg is halhatsz. Bújj ide ballonom alá, bújj ide örömöm alá, soha meg nem halhatsz. Nem csókollak meg: úgy szeretlek, még magamtól is megőrizlek…   Tíz ujjam emlékezik.   Ruhám is emlékezik   butácska örömömre.   Nem volt füledben függő,   derekadon se kígyó   s nem tudtam, hogy a tested   hajolna szerelemre. Orgonazúgást hallottam, liliom hegedű-szavát – Hallok most tompa dobszót, bűnért jajgató zongorát; s látok kék lámpát lengeni, sötét szobába hívót, hogy megfojtsam derekadon a hideg, arany kígyót.