Sárga ördög a Nap

Az asztal lapja piros, sugaras cimbalom – sárga ördög a Nap, táncol az asztalomon, lábától por verődik, finom nyüzsgésű por s a fölzavart porban egy tulipán fuldokol. Mindent fölgyújt a nyár, hol vagytok, madarak? Csontig csapó tüzek szállnak az ég alatt. Lovak pofája habzik, mintha sört ittak volna, betérve egy barna, zümmögő italboltba. A körutak fölött elnyúlt, meghalt a szél, autók virág-kereke lefonnyad, elalél, kátrányszag émelyít, mint dögös liliomszag s ha netalán elájulsz, fölötted fagylaltoznak. Fejedet kapkodod? Tüzet látsz mindenütt: a kirakatban égnek, trombiták, hegedűk, s nézd csak az újságárust, máglyán ül, kiabál, újságok fehér lángja lobog vállainál. Ördög nyár, pusztító! Hűvös szobákban jó csak, hol zöld húsú növények bókolnak, imbolyognak s nők járnak meztelen hideg tükrök előtt, hordva testükben bűnt, szépséget, temetőt. Ha még szeretlek, nyár, ezért szeretlek én, e hűvös, zöld szobákba hívó szerelmekért, az édenkerti testért, mely világeleji örömmel áld meg, mint egy ősi vallás bűnös istenei.