Fekete csikó

Elszakította a kötelet   a fekete csikó, négy lába: négy harang volt fölkongatta az udvart   a fekete csikó. Galambok, fehér szikrák,   röppentek fel előle félelmes zűrzavarral – s alkonyodó tetőkre   hulltak le sisteregve. Nézték a táncos csikót,   fekete rokonukat – néztük mi is, suhancok, s bent a szívünkben hallottunk   valami vad harangszót. Dinnyét zabáltunk, pirosat,   s hajigáltuk a héját: robbantak csikó testen   zaklató, zöld rakéták. Sörénye kigyúlt tőlük   s két szeme: sötét bogáncs, forgott, minthogyha szél fúj   fekete pusztákon át. Nem volt senki se otthon,   ki ránk parancsolt volna, mienk volt a robajos szérű,   s a pogányság hatalma. Kezünkben ostor, szánkon kiáltás,   ördögök, vadak lettünk s már nem a fekete csikót:   a világot ütöttük: a kazlakat, a fákat,   az isten-szemű holdat, járják a csikó-táncot,   míg holtan le nem rogynak.