Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje –   nem iszik feketét. Anyámnak fáj a feje –   nem szed be porokat:   szótlanabb sápadtsággal feji meg tehenét,   szótlanabb sápadtsággal   söpröget, mosogat. Anyámra durván szólnak   jött-ment idegenek? Anyám az ijedtségtől   dadog és bereked.   Sötét kendőjét vonván, magányát húzná össze:   ne bántsa többé senki,   félelmét ne tetőzze. Anyám utakon lépdel,   s nem jut el sehova. Szegénység csillagától   sebes a homloka.   Vállára még az orgona- virág is úgy szakad,   mintha csak teher lenne,   jószagú kárhozat. Nyár van égen és földön,   zene szól, muzsika, anyám csönd-sivatagján   el kell pusztulnia.   Gépek, gyártmányok zengnek csodáktól szélütötten,   de egy se futna hozzá:   „segítek, azért jöttem.” Anyámnak fáj a feje –   anyámnak fáj a Semmi. Anyám fekete rózsa,   nem tud kiszínesedni.   Egy éjjel földre roskad, megtört lesz majd, kicsi –   Bejön egy madár érte,   s csőrében elviszi.