Esti kergetőzés

Kis, légi törpék: denevérek, szállunk az estben, kergetőzünk. Nyarunk még van, ihaj-csuhaj, de nyarunk után lesz-e őszünk? Egész nap csak az aszály cirpelt, mint bolond tücsök bolond lukban, és csak a szálkák keményedtek vén fákban s kint a gyalulatlan deszkakupacban. De ki tudja: mi keményszik vagy lágyul bennünk, mire a vadkörték megérnek s a zuzmarás ég lesz a telkünk? Hazákat hord el a szél most is lábunk alól és mi csak állunk tovább a teknősödő földön; csúszik félre derekunk, vállunk, csúszik az egész csigolyasor. S a nyakkendőnk is, mint az inga, kileng a halál szíve felé – Meddig bírja még, aki bírja? Ferde tornyok és ferde népek – Buta látványnak maradunk meg? Buta csodának? Víg turisták tátott szájába hulló csendnek? Kivilágított hajók úsznak lent a Dunán, mint mozgó várak. Múltunkból is csak ennyi marad? Úszó romok, fénysebek s fáradt zene a görcsös Börzsöny alatt? Denevérek: kis, légi törpék, a kergetőzést hagyjuk abba. Remeg a testem, mint egy gőzgép.