Ez hát az én országom?

Ez hát az én országom? Az én népem? Ez, ez az ide-oda lökődő, megfakult sokaság? Nyaranta hinták és hosszanti lángok suhannak el a feje fölött, mintha elvarázsolt cirkuszban bámészkodna. Ilyenkor él igazán s rendületlenül. Ilyenkor bízná rá magát forgószélre, futóhomokra, légtornász tüzekre és forró áhítatában ilyenkor tapsol meg buzgón még egy csörgősipkás papagájt is, vagy bika-álarcos költőt, ki végpusztulását jósolgatja. Nemrég még emlékezett, hogy kiárusított szívét kik vették meg a zsibvásáron, de ma már csak csonka neveket emleget s egymásba mosódó országokat. Így ősz felé, mikor az eső ömlik s a jegenyék, mint züllő Góliátok, szemérmetlenül levetkőznek, elhúzódik lustán a maga felhői mögé s délceg varjakkal őrizteti huzatos házatáját.