Olyan semmicske, varázsos test

Ki jár az erdőn? Ki motoz? Az előbb csak egy katicabogarat láttam. Lassan araszolgatott nyugat felé a megrozsdásodó fűben. Olyan semmicske, varázsos test volt   a szálegyenes gyertyánok alatt, mint amilyen én voltam hatévesen, otthon, a szérűben a földet szúrkáló villámok között. Mégis ahogy mozgott, mocorgált: ment vele a fény, mentek vele a felhők s ment vele Isten is, nagy októberi árnyként húzva mögötte fájós lábát. A páfrányok, a lapuk mind lehasaltak előttük a földre – én meg csak álltam ott magamban az erdő huzatos, zöld kolostorában, s nem tudtam, hogy az égbe vagy a földbe kell-e mennem?