Szilveszteri tánc

Megint egy év. Megint tizenkét óraütés utoljára. A kristályok tisztulnak tovább, mint a lassan kivilágosodó szőlőszemek. Az éjféli szél is komolyodik, de vannak, akik foszló papírtrombiták recsegésében befőttesüvegek celofánján táncolnak égő gyufaszállal. Lobog a hajuk, a kezük, a nyakkendőjük és szerelemtelenül is ott forgatják maguk körül az elmúlt évszakokat. Ha tudni akarjátok: az én bandám ropja előttetek. Nincs az ujjukon arany, se ezüst, kemény bokájuk körül se pönög mélabús citerahúr, de Magyarország minden falhoz vágott tányérja ott robban föl újra a halántékuk mellett. Katonatánc? hajdútánc, amit járnak? Vagy összeesküvésre készülő szíveké? Ugyan ki tudna még jövendölni a hajladozó gyufalángból s a verítékből, mely a mennyezetről is nagy cseppekben csobban alá a pezsgőspoharakba? S ki a trombitások dagadó nyakeréből, mely egyre kékebb? Szigorú kék, mint a hegyek felől közeledő hajnal.