Lassú, májusi eső

Esik, esik, csak úgy magának. Két órája kopog a tetőm. A karcsú akácfürtök,   mint bőrig ázott, első áldozós leányok összebújnak a magasban. Szemérmük szép rejtekhelye is látszik. Elsistereg egy-egy villám is néha. Veszett fejjel a halálba rohan. A féltékenykedéseim cikáztak   rajtam át így, még ifjan s bután, amikor minden szerelemben a világ elvesztésétől féltem. Ma már nem féltek semmit és nem félek semmitől. Túl sok háború volt az életemben, túl sok   álmatlan év és töredék-szerelem. Fonnyadoztak köröttem Budapest fái, de én az erdők tüdejével lélegeztem. Ha múltamra gondolok, hány ilyen eső szakad! Hány apró láncszem Isten ujjai közül! S nemcsak a   tetőmön kopognak, hanem a csontomon is. Halottaim fényes homlokán, amelyek mint a megállt órák, számonkérően néznek. Esik, esik, csak úgy magának. Két órája kopog a tetőm. A karcsú akácfürtök,   mint bőrig ázott, első áldozós leányok összebújnak a magasban. Szemérmük szép rejtekhelye is idelátszik.