Meghallod-e még?
| Fakó nép, mennek a napok, az évek, |
| cipőd ideges kopogását a kövezeten |
|
| Kivirágzik az idén is minden akác, |
| minden gesztenye, minden somfa. |
| naponta megjelenik fölöttük a hajnali hűvösségben |
| s végigsimítja valamennyit. |
|
| Ráismersz-e erre a fáradhatatlan, |
| akaratos kézre a lombok között? |
| Ráismersz-e suhanására magadban? |
| Vagy neked is már csak a balsors magyar? |
|
| Elnézlek hömpölygéseid közben néhanap: |
| sok már a sorvadt kísértet soraidban, |
| a megkérgesedett szemű távolodó; |
| sok, aki a szalma-szakállas nyár zenéjét is |
| úgy hallgatja, mintha koldus-Tinódit |
| hallgatna épp egy utcasarkon. |
|
| Lehetne száz okom hát, hogy múltidőben |
| beszéljek rólad, kihaló madárfajok |
| és beomlott kutak hangján. De te olyan vagy nekem, |
| mint a költészetem: a fájdalmakból is |
| világ születik mindig s a szégyenből is páncélos égbolt. |
|
| Fakó nép, mennek a napok, az évek – |
| meghallod-e még távozásuk kényes visszhangját magadban |
| s agyonénekelt himnuszaidat? |
|
|
|