Várakozás

Várok, magam se tudom, mire. Elcsattog egy vonat a házad előtt s katonák integetnek az ablakokból, de szélben lobogó hajuk, mint a gyufaláng, elalszik. Aztán minden ott folytatódik újra, ahol már az előbb is folytathatatlanul állt az idő. Fák bámészkodnak a nyárban, mint csalódott újságolvasók nagy ég alatt s egy kérődző tehén idézi meg köztük a világ végét: semmi vér; semmi tűz, semmi mosolygás a lustán csapkodó farka mögött, semmi szállást kereső vízözön, csak elszaporodó legyek, pestises bokrok és ganyédombok a délutánban. Valami megtörtént már, valami, ami mégse jött el. Valami, aminek szállni kéne a homlokom felé, ahogy szavak, seregélyek s jajveszékelő atlanti habok suhogtak valamikor vagy a rovarszemeket is kiégető, háborús tüzek, de csak egy kilúgozott galamb húz el ferdén az arcom előtt.