Az útra induló
| Félórám van még az indulásig, |
| verset írok hozzád a vonatablak |
| hajnalodó mezőire: vár rám Franciaország |
| s a liliomot evő kutyák a Notre Dame körül, |
| végigszaglásznak majd, ha megérzik rajtam illatodat. |
|
| A megkeseredett szökevények útját |
| könnyeid követeként járom végig: |
| bátyád szétporladt lábnyomában |
|
| mint vasszilánk bolyong Magyarország |
| s az Orczy tér kutyáit hallja nyüszíteni |
|
| talán még Párizs kimosdatott utcáin is belebotlok, |
| sajtot eszem zsebből a földalattin, |
| hogy félszeg mozdulataimmal |
| húsz év után is megidézzem. |
|
| Mondják: az óceán harmonikázott neki napokon át, |
| mikor Európának esőben búcsút mondott. |
|
| Én elmegyek s visszajövök, |
| csak tudni akarom: fényesedhet-e torony nélküled? |
| vén paloták, szobrok és üvegszállók |
| magányából hiányzik-e mellőlem hajad? |
|
|
|