Hozsánna, rózsák

Szedelőzködjünk, vérünk elfolyt, ami igaz volt: hasztalan volt, ami élet volt s fájdalom volt: az ég süket fülein átfolyt. Selyemharisnyák többet értek, ha megpörkölte őket az ének, a kamillával leöntött dombok, ha mögöttük egy konty leomlott. Évek, éveim, jobb lett volna térdig járni a virágporban, szeszpalotákban ferdén állni, Magyarországot ködben látni, ködben, hó mögött, hideg este, lámpa-szemű macskákat lesve, zenebonázni vagy csak bőgni, hóban vérfoltot örökölni. Jobb lett volna magamat lánggal etetnem s nem politikával – Hozsánna, rózsák, ti nagyfejű virág-kutyák s hozsánna, tetűk! támadjatok rám s marjatok vadul, hadd nyögjek én is halhatatlanul, sírjak, nyüszítsek, mint aki kihal, számon a vihar zsoltáraival.