Délutáni kávé

Megiszom a délutáni kávét s maradék óráimat megszámolom; a bronzvörös, nyugati háztetők fölé a galambok utoljára még kisuhognak, mintha az elszaporodott múzsák divatbemutatója most kezdődne. Pedig csak a megunt szárnyalások órája közeledik, a fecske hazaröpül, a varjú hazaröpül, a ragadozó sóhajok hazaröpülnek s tehozzád én, hogy a levegőég magas útja ma se maradjon bejáratlan. Most indulnak haza a munkátlan, hűvös próféták is, most éri el őket a menetrend szerinti mélabú, kémények, lombok és esti hírek hiába tömörülnek, megjósolhatatlan az éj, megjósolhatatlan a másnap. Lehet, hogy öldöklésről álmodom ma is újra és viszem haza a halált, mint aki játékot visz a gyerekének, pedig milyen nehéz kieszelni egyetlen tompa golyót is, gazdátlan kézfejet a sárban, vérrel befröcskölt kamrafalat.