Jóslás a te idődről

Mert eljön, meglátod, eljön, még hanyatlásod előtt eljön, a szemcsés házfalak tövében újra délelőtt lesz, újra nyár, elfüggönyzött ágyékok hosszú napja s víz üti át majd vászoningedet, a csontok is vízben áznak,   úsznak előre,   hátra, fölfelé, mintha a tenger kriptáját fosztogatnád – eljön, meglátod, eljön, még hanyatlásod előtt eljön, mélyrepülésben egy galamb vérzi föl hasát a köveken s áramszedők narancsos kisülése lesz az ég s az áthevült körutakon autók, autók, szavak, szavak,autók, kiáltások száguldoznak majd, mintha vasgolyók: vasgolyó-karavánok, ott jársz közöttük füstbe és porba takarva, félrebillenéseidben a halál kihívása, de sebezhetetlen leszel, mert emléktelen, sebezhetetlen, mert sebekből kilakoltatott – Őrült! őrült! – sziszegik majd a szájak, mint vízköpő csövek s a locsolókocsik vízsugár-bajusza alól a megkérgesedett beton – Őrült! őrült! – a divatkisasszonyok arcáról húszezeréves méz-mosoly ömlik feléd és hangyák lesznek a kirakatban, hangyák a sétáló utca szürke medrében, hangyák a nyitva hagyott szemek kaszárnyaudvarán, hangyák a szétrúgott órák belsejében,      jönnek,     mennek,   bozsognak, fogaskerék-koszorúkkal fogaskerék-koszorúkkal koszorúzzák meg majd     az ürességet, gyönyörű lesz, gyönyörű lesz, én mondom, gyönyörű lesz, mert utánuk már csak te következhetsz, te, aki várni tudtál az első fájdalom után a másodikra, bújni vörösből feketébe, feketéből vissza, és megtestesülni naponta, verítékezni,   meghasadni, folytatódni.